-Úristen, de hiányoztál Tiffany.-hangzott a mondat a szájából.
-Te is nekem.-válaszoltam.-De hogyhogy itt vagy?-toltam el magamtól egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni.-Nem úgy volt, hogy Mexikóban leszel a szüleiddel?-néztem rá értetlenül.
-De úgy volt, csak hát, előző este felhívott a nagyid, hogy kicsit letörtnek tűnsz és ha van kedvem jöhetek hozzád, majd hozzá tette, hogy addig maradok ameddig csak szeretnék. A szüleimmel is megbeszéltem. Eleinte nem akartak belemenni, de megegyeztünk, hogy csak pár napot maradok, utána pedig megyek hozzájuk Mexikóba, és hát, végül belementek.-mondta nagy vigyorral az arcán.
-El sem hiszem, hogy itt vagy.-szólaltam meg egy pár másodperc hatásszünet után.
-Én sem tudom elhinni.-a mosoly már szinte rá volt fagyva az arcára.-Hova megyünk először? Vásárolni? Pasizni?-tette fel a kérdéseket egymás után izgatottan, mire én csak megforgattam a szememet.-De előbb, készülj el.
Elindultam a szekrényem felé, hogy ruhát válasszak.
-Áh, tényleg. Hoztam neked valamit.-elkezdett a táskájában kutakodni.-Ezt neked vettem.-húzott elő egy ruhát, amit még előző héten néztünk ki együtt New Orleansban.-Tudom, hogy mennyire tetszett, és gondoltam kedveskedek egy kicsit, ha már itt lehetek. Meg egyébként is, nagyon jól állt már akkor is.-fűzte hozzá mosolyogva.
Megköszöntem, és fel is vettem a ruhát.
Mintha csak rám öntötték volna. Most is olyan elképesztően jól nézett ki az a ruha, mint mikor kinéztem a butikban. Hálásan rámosolyogtam, majd jeleztem neki, hogy még kisminkelem magam és mehetünk. Feltettem egy szempillaspirált, a hajamat pedig laza kontyba kötöttem. Iszonyatosan meleg van odakint, ezért is esett erre a választás. Felkaptam a táskámat, majd a sarumat és lementünk az emeletről. A nagyi ott várt minket terülj terülj asztalkával. Minden, amit a szem megkívánt, az ott megtalálható volt. Odafutottam a nagyihoz, majd szorosan magamhoz öleltem.
-Köszönöm nagyi, mindent köszönöm! Már most ez a legcsodálatosabb nyaram!-fogtam meg egyik kezemmel a nagyi, másik kezemmel pedig Amy kezét.
Leültünk, megreggeliztünk, majd megbeszéltük a nagyival, hogy mi elmegyünk vásárolni, meg kicsit körbevezetem Amyt a városban, és szerintünk, majd csak este jövünk.
Épphogy kiléptünk a lakásból, mire megcsapott minket az az igazán fülledt levegő, de még így is csodálatosan indult a napom. A fejem sem fájt már. Tényleg az a srác. Hogy is hívták? Gondolkoztam a nevén, de egyszerűen nem ugrott be.
-Na és hova megyünk először vásárolni? A Rodeo Drivera vagy a Beverly Hillsre?-tette fel ezt, a számára, igazán nehezen eldönthető kérdést.
-Menjünk ebben a sorrendben.-vágtam rá.
Ő csak ledöbbent, majd pár másodperccel később már az arcán ott ült azaz igazi Amy mosoly.
Már órák óta csak a butikokat járjuk. Nekem már sajog a lábam, nem értem, hogy ő hogy bírja.
-Hé, Amy.-felém fordult.-Már szinte az összes butikot végig jártuk. Úgy kétszer.-tettem hozzá gúnyosan.
-Tudom, de annyi jó cucc van itt.-nézett körbe.-Tudod mit? Ha tudsz valami sokkal jobbat mutatni, mehetünk.
Én csillogó szemekkel elmosolyodtam, majd elindultunk.
-Hova megyünk?-kérdezte tőlem.
Nem válaszoltam, csak mentünk tovább.
Pár perc séta után, már a parton voltunk. Mivel esteledett,kevesebben voltak a parton, jobb volt a levegő is. Ő csak körbenézett, becsukta a szemét és vett egy nagy levegőt.
-Tudtam, hogy tetszeni fog.-mosolyogtam rá.
-Ezt a látványt érdemes lenne lerajzolni.
Leültünk egy közeli padra. Elővette a kis rajzfüzetét, majd elkezdett rajzolni. Olyan gyönyörűen vissza tudták adni a rajzai a valóságot. A tengerkék víz, a naplemente, és ahogy a nap megcsillan a vízen. Nem tudom honnan örökölhette a tehetségét, de egy áldás, hogy ő ilyen művész lélek.
-Úristen! Azt nézd!-szólalt meg hirtelen és mutatott előre.
Két srác sétált ki a vízből, szörfdeszkával a kezükben. A szörfruhájuk csípőig letolva. A kockás hasukon csak úgy folytak le a vízcseppek.
-Tiffany?-hallottam meg azt az ismerős hangot.
Csak nem? Gondoltam magamban.
-Te ismered őket?-nézett rám a barátnőm értetlenül.
Azt sem tudtam mit mondjak. Le voltam döbbenve. A fiúk csak egyre közelebb jöttek, majd egyszer csak megláttam azt az arcot. Az arcot, amit egy élet alatt sem tudnék kiverni a fejemből. Grayson volt az. Még a neve is beugrott. De valami nem stimmelt. A mellette álló ember, szakasztott ugyanúgy nézett ki, mint ő.
Odalépett hozzám és rám mosolygott, mire én felálltam a padról.
-Szia.-köszöntem halkan.
-Remélem már jobban vagy a tegnapi incidens után.
A mellette álló srác és Amy értetlenül néztek ránk.
-Öhm. Igen, persze.-zártam le röviden.
-Egyébként ő itt az ikertestvérem, Ethan.-mutatott a mellette álló srácra.
Igen, így már mindent megmagyarázott.
-Sziasztok.-intett egyet a kezével.-Te biztosan Tiffany vagy.-tette még hozzá miközben rám nézett, majd egy pillanatra Graysonre nézett, aki úgy bámult rá, mint akit megtudna ölni a szemével.
-Amy vagyok.-állt fel a barátnőm a padról mosolyogva.
Szinte meg sem tudtam szólalni. Nem értem miért viselkedtem így. Még sosem történt ilyen velem. A szemem sarkából láttam, ahogy Amy hátratűri az egyik oldalon a füle mögé a haját.
Ó jaj. Ez tudom mit jelent.
Ezt csak akkor szokta csinálni, ha tetszik neki valaki.
-Este filmmaratont tartunk.-törte meg a csendet Ethan.-Ha van kedvetek szívesen látunk titeket.
Ledöbbentem, újra. Nem tudtam mit reagálni. De ha jól vettem észre Grayson ugyanígy érzett. Ethan oldalba lökte Graysont, mire visszatért a valóságba.
-Igen. Szívesen látunk titeket.-mosolygott rám kicsit bizonytalanul.
-Ott leszünk.-vágta rá Amy.
Engem nem is hagyott szóhoz jutni. Nem mintha megtudtam volna szólalni.
-Rendben. Akkor este találkozunk.-mondta Ethan Amyre mosolyogva.
Ezzel el is mentek, de talán jobb lett volna ha nem, mivel Amy azonnal elkezdett faggatózni.
-Kik voltak ők? Miért nem mondtad, hogy te ismersz ilyen helyes fiúkat? Még csak ez a harmadik napod itt, de már bepasiztál.-hadarta végig.-De ami a legfontosabb. Mit is csináltatok ti pontosan tegnap?-karba tett kézzel állt előttem, és próbálta leplezni a mosolyt az arcán.
-Ethant én sem ismertem eddig. Tegnap Grayson elgázolt a motorjával, és utána hazakísért. Semmi több nem történt.-zártam rövidre a témát.
-De jól vagy?-nézett rám aggódva.
-Hát nem látod? Élek.-teli volt iróniával a mondandóm, de már megszokta.
Elindultunk haza és mindent elmeséltem neki, ami tegnap történt. Beleértve azt is, ahogy kicsit zavartan megfogtam Grayson arcát, és a többi. A szobámba érve ez volt az első mondata:
-Tetszik neked.
Az a vigyor amit sosem tud levakarni az arcáról. Néha már bosszantó volt. Nem tudtam mit válaszoljak rá. Talán azért sem, mert mélyen legbelül éreztem, hogy talán tényleg igaza van.
Ledőltem az ágyra és a plafont kémleltem. Amy csatlakozott hozzám. Hosszas csönd után felült és felém fordult, mire én is ezt tettem.
-El kell mennünk, kérlek!-fogta meg a kezemet.-Itt az ideje, hogy te is kicsit jól érezd magad. Itt az ideje kimozdulnod a komfortzónádból. Kérlek Tiffany!
Egy pillanatig elgondolkoztam, majd eszembe jutott.
-Ha bele is mennék, hogy akarnál elmenni hozzájuk? Azt sem tudjuk, hogy hova kell mennünk.
Ő csak felmutatta a telefonját, amiben benne volt Ethan Dolan telefonszáma. Biztos telefonszámot cseréltek amíg nem figyeltem. Hihetetlen ez a csaj. De talán tényleg igaza van. Itt az ideje kimozdulni kicsit a megszokott világomból és jól érezni magamat. Lehet, hogy ez lesz az a nap, ami 180°-os fordulatot hoz az életembe. Felsóhajtottam, amiből mindent megértett.
-Ígérem nem fogod megbánni.-visszatért az az igazi mosoly az arcára.-Tudom is, hogy mit vegyél fel.
Megforgattam a szemem, de belementem, ahogy abba is, hogy ő válassza ki, hogy mit vegyek fel. Annyi volt a kikötésem, hogy visszafogott legyen, hiszen úgyis csak filmmaratonra megyünk át. Nem akarok kiöltözni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése